Cég filozófia


    Cégünk igyekszik megfelelően reagálni a napjainkban egyre sűrűbben változó piaci helyzetre. Ez alatt értjük a fuvarozással járó költségek növekvését, illetve az egyre gyarapodó konkurenciát. Úgy érezzük, hogy helyes úton haladva nem csak, hogy megtarthatjuk piaci helyzetünket, de folyamatos előrelépéseket is tehetünk. Eközben figyelünk arra, hogy partnereinknek a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk. Folyamatos fejlődésünk eredménye az ISO 9001:2008 tanusítvány is.
    A Rozoti cég 1993-ban alakult és komoly tapasztalata van a romániai, illetve nemzetközi szállítmányozás terén. Cégünk egy teljes mértékben román tőkéjű vállalat, mivel rögtön a romániai tőkepiac felszabadulása után alakult.
Az évek során, az áruszállítás minden terén, több tapasztalatra és szakértelemre tettünk szert, ezért sikerült adaptáljuk a „door to door” alapú belföldi és külföldi szállítmányozást. Több, évtizedes tapasztalattal a hátunk mögött, igyekszünk mindig a lehető leggyorsabban és a leghatékonyabban kiszolgálni ügyfeleinket. Jelszavaink: dinamizmus, minőség és gyorsaság.
Igyekszünk bővíteni látókörünket, illetve partnereink számát, így évről évre sikeresen fejlődünk. Vállalatunk forgalma az évek során megduplázódott, majd megháromszorozódott. Autóparkunk jól felszerelt, járműveink között megtalálhatóak a piacon fellelhető legújabb típusok. Járműveink mindegyike az új elvárásoknak megfelelően fel van szerelve 500 dAN teherbírású spaniferekkel, csúszásgátlókkal illetve élvédőkkel. Járműveink GPS rendszerrel felszereltek, mely folyamatos, gyors információáramlást biztosít a fuvarszervező kollégák felé, illetve kiemelt ügyfeleink számára közvetlen, interneten keresztüli betekintést is módunkban áll biztosítani, hogy ügyfeleink bármikor pontosan értesülhessenek szállítmányuk hollétéről.
Nálunk az első helyen az ügyfél áll, ezért bevezettünk két új módszert:
•    Egy moduláris tarifarendszert, annak függvényében, hogy az érintett ügyfél milyen sűrűn veszi igénybe szolgáltatásainkat;
•    Egy tanácsadási szolgáltatást, mely segít ügyfeleinknek optimalizálni a szállításokat és csökkenteni a velük kapcsolatos kiadásokat;
Minden szállítmányra, 1.500.000 Euró értékig, a németországi Allianz biztosítónál megkötött, nemzetközi közúti árufuvarozói biztosítás áll rendelkezésre. A biztonság és a komolyság mindennapi jellemzői tevékenységünknek. Legfőbb célkitűzésünk, hogy ügyfeleink igényeit a legteljesebben kielégítsük.


Go to top